Oldalak

2011. augusztus 7., vasárnap

Urunk színeváltozása

Péter erre így szólt Jézushoz:
"Uram, jó itt nekünk!
Ha akarod, csinálok ide
három sátrat: egyet neked, 
egyet Mózesnek, egyet
pedig Illésnek." Amíg beszélt,
hirtelen fényes felhő borult
rájuk, s a felhőből szózat 
hallatszott: "Ez az én szeretett 
Fiam, akiben kedvem 
telik, őt hallgassátok!" 
/Mt 17,4-5/

   
   Péter őszinte és érzelemmel teli szavai hitelesek, egy olyan helyzetben, amikor ő is elámul, megdöbben. Ritka alkalomnak lehet tanúja. Jézus Krisztus felfedi isteni dicsőségét, azt a dicsőséget, ami, oly sok ember számára rejtve maradt és napjainkban is rejtve marad. 
   Emberi életem során, csak kevés kegyelmi pillanat, amikor fellebben, az a  titok, amit Péter is megláthatott, de ez a kevés elég ahhoz, hogy belekapaszkodjak, mint az inda, Isten valóságába. Ő vonz magához. Ő lép mindig előbb és én erre csak szerény választ adhatok. Amikor megszűnik körülöttem minden és valami szelíd, békés hatalom jelenik meg és átölel, nem szavakkal, nem kényszerrel, hanem, úgy ahogy még azt nem tapasztalhattam. Ő ad választ a létre, nélküle nincs értelme az életemnek.
 Péter szavait megszakítja egy mennyei szózat, így szakad félbe az én gondolataimnak is az áradata. Felismerem, ez saját erőmből lehetetlen, egy távoli kéz érintése az, ami megragad. Az emberi akarásom már megfáradt, lelkem roskad a sok erőkifejtéstől. Átakarom adni életemet, ehhez hallgatnom kell Jézus Krisztust, mert Ő a szeretett Fiú, akiben az Atyának kedve telik és kér, hogy Rá figyeljek. Életem mércéjét hozzá igazítom. Ő adja békéjét, azt a békét, ami nem evilági és senki nem veheti el tőlem.
   Minden dicsőség nálad van Jézus, kérlek vezesd életemet, hogy amint a 3 tanítványod megláthatta isteni dicsőségedet, úgy én is majdan megláthassam azt, és örökké szemléljem, mert hiszem, hogy jó lesz nekem ott lenni. Melletted már nem szükséges sátrat építeni, mert a Te dicsőséged fog sátorként rám borulni.
Áldalak Téged Jézus Krisztus, hogy a világba jöttél és kinyilvánítottad azt a dicsőséget, ami a világ kezdete óta a Tiéd.