Nem így kellene hűvös, árnyas
szobában kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva
kiabálni miden ablak alatt:
Szakadt lelkeket foltozni, foltozni!
Tört szíveket drótozni, drótozni!
Szeretetmunkásokra van szükség, akik életüket teljesen odaszánják Isten akaratának. Legyenek nehéz körülmények, megpróbáltatások, de ők azok, akik idealizmusukat megakarják valósítani itt a Földön és egy krisztusi világot akarnak felépíteni. Tapasztalatuk az emberi életnek értelmet adó Isten, aki leereszkedik a teremtményeihez, felemeli őket és célt ad létezésüknek. Van értelme életünknek Nélküle? Lehet az emberi élet vége a koporsó leeresztése a sírgödörbe? Hiszem, hogy sokkal többre lettünk teremtve. Hiszem, hogy az egész univerzum együtt szomjazza Teremtőjének egyetlen "sóhaját".
Légy krisztusi, mert Jézus Krisztus életével és legfőképpen feltámadásával az Atya tenyerére helyezett. Vele érdemes élni életünket és reménykedünk abban az ígéretben, amely minden benne hívőt megszólít, hogy van feltámadás, hogy nem az utolsó rög sírra helyezése a végállomás.
